Lakberendezővel a kezdetektől…

Sokszor felmerül az a kérdés, hogy melyik a legmegfelelőbb pillanat építésnél, felújításnál, hogy a munkába bevonjuk a lakberendezőt

Egy új ház építésénél mind a megrendelő, mind a lakberendező szempontjából az a legideálisabb, ha már az építészeti tervek készítésének szakaszában elkezdik a közös munkát a belsőépítészetben is. Ekkor még van arra lehetőség, hogy az építésszel egyeztethessük azokat a változtatásokat, amik a belső tér kialakítása miatt a szerkezetet is érinthetik. Így nem a kivitelezés során kell bontani, hanem csak a tervrajzot kiigazítani. Hiszen egy jól megálmodott épületet is lehet finomítani, ha belső tér is együtt készül a szerkezeti kialakítással. A felújítások esetében is célszerű már az ötlet megszületésekor szakemberhez fordulni, hiszen a lakberendező segítséget tud nyújtani a terek funkcionális kialakításában, a harmónia megteremtésében, a különböző anyagok kiválasztásában, megvédve az ügyfelét azoktól a plusz költségektől és bosszúságoktól, amelyek egy esetleg még kevésbé használt, vagy ismert technológia, termék kipróbálásából adódnak, vagy egy szín mégsem úgy mutat azon a falon, ahogy az üzletben megtetszett. De tanácsot tud adni megfelelő kivitelezők tekintetében is, illetve a legjobb beszerzési források felderítésében.